2014. február 6., csütörtök

China Glaze - White On White


Sziasztok!

Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy szeretném megtalálni a tökéletest. Úgy általában mindenből, de most éppen a fehér lakk problémájáról lesz szó.
Azt hiszem sokan bólintanak majd, ha azt mondom, hogy minden olyan lánynak, aki szereti többféleképpen díszíteni a körmeit, nem csak simán lakkozni, szüksége van egy fehér körömlakkra. Az, hogy milyen minőségűre, attól függ leginkább, hogy milyen célra szeretnénk használni ezt a lakkot. Ha csak arra, hogy néha húzzunk pár vonalat, akkor nem kell túl sokat keresgélni, elég ha van egy normálisabb fedése a lakknak. Ha viszont már önmagában is használnánk, akkor bizony elkezdődik a keresgélés, kutakodás, az interneten és a boltok polcain egyaránt.

Én tudtam, hogy olyan fehér lakkot szeretnék, ami önmagában is használható, de alapként is megfelelő lesz. Precízebb díszítésekhez valószínűleg kevesebbet fogom használni, mert arra már beszereztem korábban külön díszítőlakkot.
Azt is tudtam, hogy nem kezdenék el a drogériák polcain nézelődni, mivel mostanában nem találom megfelelőnek a drogériás lakkokat ár-érték arányban. Felmerült a Moyra, de aztán arról végül nem hallottam túl jókat (mármint a fehérről), úgyhogy végül elkezdtem nézelődni a Nailland kínálatában. Itt számomra a China Glaze, a Golden Rose, illetve a Flormar jöhettek szóba.


Mivel az interneten való keresgélés közben több helyen is találkoztam a China Glaze fehér lakkjaival, ezért a stand előtt állva a kis körömmargarétámra elkezdtem felkenegetni a fehéreket, hogy lássam a fedésüket. Végül a Snow és a White On White között vacilláltam és utóbbit választottam, mivel annak jobbnak tűnt a fedése.


A véleményem pedig a következő:

  • Ecset: kicsit kusza az eddig próbált CG lakkok ecseteihez képes. Már a Nailland pultnál észrevettem, hogy nem tökéletes, de arra gondoltam, hogy biztos csak a teszter van ennyire viharvert állapotban. Sajnos nem ez volt az ok...
  • Állag és fedés: elég vastag állagú, de mindenképpen kell két réteg, ha önmagában szeretnénk viselni, mivel az első réteg után még nagyon csíkos. Egy második vastagabb réteggel elég lehet.
  • Finish: tipikus krém finisű fehér, nagyon szép fényesre szárad. A képeken fedőlakk nélkül látható, sajnos nem jön át, hogy mennyire fényes volt, de higgyétek el, tényleg az!
  • Száradási idő: közepes.
  • Letakaríthatóság: könnyen eltávolítható a bőrről, ha nem sikerült tökéletesen lakkozni.
Összességében: nem lenne ez rossz lakk, mert tetszik a színe és hogy nagyon szép fényesre szárad, de - bármennyire is reménykedtem, hogy egy réteges lakk lesz - sajnos két vastagabb réteg kell a fedéshez és az első réteg borzalmasan csíkoz.


Nem valószínű, hogy újravenném, a hiányosságai miatt ezt a darabot most nem tudom teljes szívemből ajánlani. Nem rossz, de biztos van ennél jobb is.

Bár én most jó időre el vagyok látva fehér lakkból, de azért ha tudtok egy jót, ne habozzatok megosztani velem. Egyszer ez is el fog fogyni minden bizonnyal... :D

3 megjegyzés:

  1. Szerintem OPI Alpine Snow, ja jót akarsz. No, ez sem tökéletes, mert kell a két réteg a szép fedéshez,de gyorsan szárad. Viszont én a Moyra fehéret használom leginkább, mert spórolok az OPI-val :) Eleinte nekem is voltak problémáim a Moyraval, de aztán pár csepp lakkhigító megoldotta a gondjaimat. Azóta szinte csak ezt használom, most már a második üveget rövid időn belül. (Csináltam már belőle nyomdázni való lakkot is ) :) Én személy szerint ezt a kettőt ajánlanám. De mindenkinek más jön be :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az OPI-n gondolkodtam, de aztán a CG ára győzőtt meg. a következő már szerintem az lesz majd :)
      a Moyránál egyébként többen a tartósságára panaszkodtak, azért nem mertem azt venni. általában nem hordok sokáig egy-egy manikűrt, de szeretem én eldönteni mikor mosom le :)
      amúgy köszönöm szépen a tippeket!

      Törlés